A pénztáros, akiben végre meg lehetett bízni. Mert gép volt.

James Rittynek 1879-ben volt egy kocsmája és egy problémája. A vendégek becsülettel ittak és fizettek, a bevétel azonban útközben rendszeresen veszített a súlyából. Ritty az alkalmazottaira gyanakodott. Beszélhetett volna velük, de az túlságosan emberi megoldásnak tűnt. Inkább feltalált egy gépet. November 4-én testvérével, Johnnal szabadalmat kapott a mechanikus pénztárgépre. Egy későbbi változatot „megvesztegethetetlen pénztárosnak” neveztek. Nem lopott, nem kért fizetésemelést, és a borravalót sem tekintette magánügynek. Tökéletes alkalmazott volt. Csak sört nem tudott csapolni. A bizalmatlanság technikai fejlődése azóta töretlen. Ma már a pénztárgépek közvetlenül az adóhatóságnak jelentenek. Ritty még csak a pénztárosát ellenőrizte. Ma a főnök ellenőrzi a pénztárost, az adóhatóság a főnököt. Szinte megható, milyen példás együttműködésre képesek azok, akik nem bíznak egymásban. Közben már a munkaidő, a billentyűleütés és a teljesítmény is mérhető. A vezető grafikonokon követheti, mennyire szorgalmasak az alkalmazottai, így többé nem kell azzal fáradnia, hogy ismerje őket. A grafikon különösen megbízható munkatárs: sosem kérdezi meg, van-e értelme annak, amit mér. Száznegyvenhét év alatt a bizalmatlanságból egész iparág született. A bizalom viszont továbbra is offline üzemmódban működik.