A játék, amelyben a tanulság ment csődbe

A család békésen ült az asztalhoz. Volt sütemény, tea, némi szeretet. Fél órával később a nagymama már ingatlanbirodalmat épített, a gyerek a nagybátyja csődjének örült, az apa pedig olyan elégedetten hajtotta be a bérleti díjat, mintha végre igazságot szolgáltatott volna. Pedig Elizabeth Magie egészen másra gondolt. 1904-ben szabadalmaztatta The Landlord’s Game című játékát, hogy megmutassa, mi történik, ha a vagyon egyre kevesebb kézben összpontosul. Még olyan szabályváltozatot is alkotott, amelyben mindenki részesülhetett a gyarapodásból. Az emberiség alaposan megfontolta a lehetőségeket, majd úgy döntött, sokkal szórakoztatóbb, ha csak egyvalaki gazdagodik. Lehetőleg a többiek rovására. 1935-ben a Monopoly már a Parker Brothers sikertörténete lett. A társadalmi figyelmeztetésből családi szórakozás, a mohóságból stratégia, a kárörömből győzelmi feltétel. Kevés oktatási eszköz bizonyult ilyen hatékonynak. Egyetlen délután alatt az egész család megtanulhatta, hogy a csőd elsősorban másokkal történik, a lakhatás bevételi forrás, a rokoni szeretet pedig addig tart, amíg valaki rá nem lép a szállodánkra. És ami a legszebb: a játék végén mindenki visszaváltozik tisztességes emberré. A dobozba visszakerülnek a házak, a bankjegyek és a lelkiismeret átmenetileg nélkülözött darabjai. A vesztesek mosolyognak, a győztes szerényen ünnepel. A család újra szereti egymást. Legalábbis addig, amíg valaki meg nem kérdezi, játszanak-e még egyet. Mert az ember szívesen tanul mások hibáiból. Különösen, ha közben az összes ingatlanukat is megszerezheti.