Az elmúlt időszakban, ahogy olvastam és hallgattam a híreket, eszembe jutott egy jelenet a Monty Python Brian élete című filmjéből. Ezen a részen még most is nevetek.
A rómaiak ellen szervezkedő társaság vezetője megkérdezi, hogy ugyan mit adtak nekik valaha a rómaiak.
Valaki megemlíti a vízvezetéket.
Jó, persze, a vízvezetéket. De azon kívül?
A csatornázást.
Rendben, a vízvezetéket és a csatornázást. De mi mást?
És akkor sorolni kezdik. Az utakat, az öntözést, az orvoslást, az oktatást, a bort, a közfürdőket, a közrendet. Még a békét is megemlíti valaki.
A vezető pedig kénytelen mindegyiket elismerni. Láthatóan egyre kevésbé örül a válaszoknak. Pedig ő kérdezte.
Különösen az tetszik ebben a jelenetben, hogy hiába sorolják a rómaiak érdemeit, a vezető ettől még nem lesz jobb véleménnyel róluk.
Aztán azon gondolkodtam, hogy mi sem vagyunk sokkal különbek. Ha valakiről már kialakult bennünk egy vélemény, néha akkor is nehezen hisszük el, hogy jót akarhat nekünk, amikor éppen valami jót tesz.
Ha valaki felajánlja a segítségét, néha előbb jut eszünkbe, hogy vajon mit akar cserébe, mint az, hogy megköszönjük.
És ez nemcsak a szívességeknél van így. Ha valaki enged valamiben, már azon gondolkodunk, miért engedett. Ha pedig egy megállapodással mindketten jól járunk, akkor is elkezdünk gyanakodni.
Mert ha a másik is jól jár, rögtön keresni kezdjük, mi hol járhattunk rosszul.
Pedig miért kellene minden megállapodásban lennie valakinek, aki rosszabbul jár? Ha nekem megfelel, amit kapok, a másiknak meg az, amit ő kap, akkor mi a baj?
Persze, lehet, hogy ő többet nyert vele. Az is lehet, hogy én. És?
Egy házasságban vagy egy barátságban sem úgy működnek a dolgok, hogy minden este leülünk elszámolni, ki mennyit engedett aznap. Legalábbis remélem, mert abból elég hosszú esték lennének.
Van, ami nekem fontosabb, van, ami a másiknak. Én engedek valamiben, ő meg másban. Vagy egyszerűen megteszünk valamit a másik kedvéért.
Ettől persze még nem kell mindent elhinni. Engem is csaptak már be, és biztosan lesz még olyan, amikor utólag okosabb leszek. De azért az óvatosság és az állandó gyanakvás között szerintem van különbség.
És akkor vissza a rómaiakhoz.
Mert azért a vízvezetéken, a csatornázáson, az utakon, az orvosláson, az oktatáson és a közrenden kívül mégis mit adtak nekik?
Mondjuk, a békét.
Na jó. De azon kívül?
-----------------------
Csak akkor írok, amikor már nem lehet nem.
Ha van kedved, nézz körül a Nem lehet nem című Substack-oldalamon is. Hátha találsz még valamit, ami téged sem hagy nyugodni.
Hozzászólások
Hozzászólások betöltése…