INI · ÍrásMagyar kiadásSaját könyvtár

Illúziók nélkül

A hír, amely előbb tudta, mit akarunk érezni…

Az igazság kereséséről, különösen, ha már megtaláltuk

Megjelent:
Szerző
Alex Buday
A mű nyelve
Magyar
Terjedelem
Becsült olvasási idő: kb. 7 perc
Hozzáférés
Nyilvános
A hír, amely előbb tudta, mit akarunk érezni…
A teljes írás

A férfi kedden reggel végleg megelégelte, hogy az embereket milyen könnyű félrevezetni.

A felismerés egy tizenkét perces internetes videó megtekintése után született, amely részletesen elmagyarázta, hogyan lehet tizenkét perc alatt befolyásolni az emberi gondolkodást.

A férfi elégedetten bólintott.

Pontosan így van.

Mindig is tudta, hogy valami nincs rendben. Különösen azokkal, akik mindenféle ostobaságot elhisznek. Az ember megható naivitással szemléli saját józanságát, különösen, amikor mások értelmi képességei miatt aggódik.

A férfi természetesen nem tartozott közéjük.

Megvolt a saját véleménye, amelyet hosszú évek tapasztalata, gondolkodása és néhány különösen megbízható internetes oldal segítségével alakított ki. Ezeket azért kedvelte, mert nem próbálták ráerőltetni a véleményüket.

Többnyire pontosan azt írták, amit ő is gondolt.

Ez megnyugtató volt.

Azért nem mindig tévedett. Ezt fontosnak tartotta számon tartani, különösen akkor, amikor mások hajlamosak voltak megfeledkezni róla.

Nemrég például egy ismert közéleti szereplő beszédéből kivágott felvételt küldtek neki, amelyen az illető állítólag valami különösen ostobát mondott.

A férfi gyanakodni kezdett.

A szereplőt ugyanis kedvelte.

Megkereste a teljes beszédet, végighallgatta, és kiderült, hogy a mondatot valóban kiragadták az összefüggéséből. Azonnal továbbküldte az eredeti felvételt, mellékelve néhány megjegyzést a forrásellenőrzés fontosságáról.

Jólesett tudni, hogy a gondolkodás még nem ment teljesen ki a divatból.

A reggeli kávé mellett ezért különös önbizalommal nyitotta meg a hírfolyamot.

Az első három hírt rövid vizsgálat után elutasította. Az egyiknek a forrását propagandaoldalnak minősítette, a másikat nyilvánvaló hazugságnak, a harmadikat pedig meg sem nyitotta, mert pontosan tudta, milyen emberek írnak ott.

A negyedik hír azonban felkeltette az érdeklődését.

A városi könyvtárból elszállították a könyveket.

A cím szerint ezzel újabb súlyos csapás érte a kultúrát. A mellékelt fényképen egy teherautó állt az épület előtt, mellette rakodómunkások dobozokat emeltek.

A férfi közelebb hajolt a telefonhoz.

Na tessék.

Már régóta sejtette, hogy a kultúra nincs biztonságban. A könyvek elszállítása pedig különösen aggasztó jelenség volt. Az ember még csak-csak megérti, ha valahonnan eltűnik egy buszjárat vagy bezár egy közért. De amikor a könyvekhez nyúlnak, ott már a civilizáció alapjai kerülnek veszélybe.

A könyvtárban ugyan körülbelül tizenkét éve nem járt, de ez mit sem változtatott azon, hogy fontosnak tartotta a létezését.

Az embernek szüksége van néhány intézményre, amelynek puszta fennmaradása már önmagában megnyugtató. A könyvtár ilyen volt. Mint a múzeum, a színház vagy a nagynéni porcelánkészlete: ritkán került használatba, de elképzelhetetlen lett volna nélküle a civilizált élet.

A férfi megosztotta a hírt.

„Érdemes elgondolkodni, hová jutottunk.”

Ez a mondat különösen tetszett neki. Nem állított túl sokat, mégis megfelelő súlyt adott az eseménynek. Ráadásul olyan tág értelmezési lehetőségeket kínált, hogy később szinte bármihez hozzá lehetett kapcsolni.

A felesége közben pirítóst készített.

– Elvitték a könyveket a könyvtárból – közölte a férfi.

– Az összeset?

– Úgy látszik.

– Nem felújítják?

– Ez most nem ilyen egyszerű.

A felesége megállt a vajazással.

– Mintha a múlt héten olvastam volna valamit a fűtésről.

A férfi nem szerette az ilyen beszélgetéseket. Különösen reggel, amikor az ember még nem készült fel arra, hogy a világ fontos kérdéseit háztartási részletekkel relativizálják.

– Nem a fűtésről van szó – magyarázta türelmesen. – Hanem a hozzáállásról.

A felesége ránézett, aztán tovább vajazta a pirítóst.

– Értem.

A hangsúlyból nem lehetett pontosan megállapítani, mit értett. A férfi ezért bölcsen nem folytatta a vitát.

Időközben megérkeztek az első hozzászólások.

Egy régi ismerőse szerint ez volt az utolsó csepp. Egy másik már régóta sejtette, hogy előbb-utóbb idáig fajulnak a dolgok. Valaki felidézte, hogy húsz évvel korábban ugyancsak megszüntettek valamit, bár abban már nem volt egészen biztos, hogy könyvtár volt-e vagy buszjárat.

A párhuzam ettől még meglehetősen találónak bizonyult.

A férfi elégedetten olvasta a reakciókat. Jólesett megtapasztalni, hogy nincs egyedül.

A modern világ ebben kétségtelenül sokat fejlődött. Régen az embernek el kellett mennie a kocsmába, ha közösen akart bosszankodni. Ott legalább egy korsó sörért cserébe kapta meg a bizonyosságot, hogy a világ rossz irányba halad. Ma már otthon, pizsamában is hozzáférhet ugyanahhoz az élményhez.

Igaz, a világ azóta sem lett jobb.

De legalább gyorsabban lehet megállapítani.

Délelőtt a munkahelyén az egyik kollégája odalépett az asztalához.

– Láttam, amit a könyvtárról írtál. Megnézted az önkormányzat közleményét?

A férfi felpillantott.

– Melyiket?

– Hogy három hónapra átköltözik a könyvtár a szomszéd épületbe. Kicserélik a fűtést, utána minden visszakerül.

A kolléga megmutatta a telefonján.

Valóban ezt írták.

Még az ideiglenes kölcsönzés rendjét is részletezték. A gyermekkönyvek a földszintre kerültek, a szépirodalom az emeletre, a helytörténeti gyűjtemény pedig külön helyiséget kapott. Az egész meglehetősen szervezettnek látszott.

A férfi nem szerette volna elhamarkodni a következtetést. Végül is pontosan tudta, mennyire fontos ellenőrizni a híreket.

– Jó, de azért ez nem változtat a lényegen – mondta.

– Min?

A férfi egy pillanatra elhallgatott.

A lényeg rendszerint akkor válik igazán fontossá, amikor a részletekkel már nem lehet mit kezdeni.

– Az egész szemléleten – felelte.

A kolléga nem vitatkozott. Valószínűleg ebéd előtt már nem szeretett volna belebonyolódni a kultúra helyzetébe.

A férfi még egyszer megnézte a közleményt.

El kellett ismernie, hogy a könyvtárat nem zárták be. A könyveket sem semmisítették meg. Sőt, valószínűleg jobban fognak kinézni az új polcokon.

A közlemény valamelyest rontott a reggeli bizonyosságán.

Nem maga a tévedés zavarta. Azt el tudta volna viselni.

Csak hát reggel óta már harmincnyolcan egyetértettek vele.

Az ember ilyenkor bizonyos felelősséget érez a közönsége iránt.

Délután, hazafelé menet elhaladt a könyvtár előtt.

Nem tervezte, hogy bemegy. A bejárat azonban nyitva állt, és két munkás éppen egy radiátort cipelt kifelé. A radiátor meglehetősen ártatlanul festett, bár a férfi mostanra megtanulta, hogy a látszatnak nem szabad túlságosan hinni.

A bejáraton nagy tábla tájékoztatta az olvasókat a költözésről. Még térképet is készítettek hozzá, nehogy valaki három hónapig hiába keresse a szépirodalmat.

A férfi átsétált a szomszéd épületbe.

Odabent egy könyvtárosnő fogadta.

– Segíthetek?

– Csak körülnéznék.

– Természetesen. Kölcsönözni is lehet.

A férfi bólintott, majd lassan végigsétált a polcok között. Levett egy regényt.

Ismerős volt a címe.

Otthon is megvolt neki.

Évekkel korábban vásárolta, mert egy kritikus azt írta róla, hogy minden művelt embernek el kell olvasnia. A férfi ezt komolyan vette. A könyv azóta is ott állt a nappaliban, egy másik, ugyancsak nélkülözhetetlen mű mellett.

A két könyv igen jól mutatott együtt.

Olvasni egyiket sem olvasta.

Most kinyitotta a regényt, belelapozott, és egy pillanatra azon kapta magát, hogy érdekli, mi történik benne.

A könyvtárosnő közben visszatért.

– Szeretne olvasójegyet?

– Volt nekem régen.

– Megújíthatjuk.

A férfi a kezében tartott könyvre nézett. Nem lett volna nagy ügy. Néhány adat, egy aláírás, és már vihette volna haza.

– Most inkább nem. Még van otthon olvasnivalóm.

Ez történetesen igaz volt.

A könyvtárosnő kedvesen mosolygott, a férfi pedig visszatette a könyvet a helyére.

Kifelé menet kissé kellemetlen érzése támadt. A kultúra védelme valahogy sokkal egyszerűbbnek tűnt reggel, amikor még nem kellett hozzá bemenni a könyvtárba.

Odakint elővette a telefonját.

A reggeli bejegyzése alatt már több mint száz hozzászólás gyűlt össze. A vita időközben a közoktatásra, a gazdaságra, a nemzetközi politikára és az emberiség általános erkölcsi állapotára is kiterjedt.

A könyvtárról senki sem beszélt.

A férfi egy darabig olvasta a hozzászólásokat. Különös volt látni, mennyi minden történt azóta, hogy reggel valaki lefényképezett egy teherautót.

Az egyik hozzászóló már a teljes városvezetés lemondását követelte. Egy másik szerint a könyvtár csak a kezdet. Hogy minek a kezdete, azt nem részletezte, de a többiek láthatóan értették.

A férfi elgondolkodott.

A könyveket valóban elszállították. Csak a szomszéd épületet hagyták ki a történetből.

Mégsem tűnt helyesnek egyszerűen lezárni az ügyet. Olyan sok ember fordított rá időt, figyelmet és felháborodást, hogy szinte tiszteletlenségnek hatott volna közölni velük: a könyvek valójában csak átköltöztek a szomszédba.

A felháborodás különben sem olyan dolog, amit az ember egyszerűen visszatesz a polcra, különösen, ha időközben közönsége is lett.

Végül mégis írt egy pontosítást.

„A könyvtár valóban csak ideiglenesen költözött el. Ettől függetlenül a kultúrára továbbra is oda kell figyelni.”

Elolvasta.

Szép, kiegyensúlyozott mondat volt. Pontos, felelősségteljes, és ami különösen fontos, nem követelte meg, hogy a reggeli felháborodását teljesen indokolatlannak nyilvánítsa.

Néhány perc múlva valaki válaszolt:

„Pontosan. Résen kell lenni.”

A férfi egyetértett.

Valóban nem árt résen lenni.

Este a felesége megkérdezte, mi lett a könyvtárral.

– Felújítják – mondta a férfi.

– Akkor mégis a fűtés volt.

– Igen. Úgy látszik.

A felesége nem mosolygott diadalmasan. Nem mondta, hogy ő már reggel megmondta, és nem kezdte elölről a vitát.

Ez a férfinak kifejezetten jólesett.

Vacsora után ismét elővette a telefonját.

Nem akart sokáig olvasni. Csak gyorsan tájékozódni szeretett volna, ami nála rendszerint azt jelentette, hogy húsz perc alatt meggyőződött arról, mennyire tájékozatlan a világ többi része.

A hírfolyam készségesen fogadta.

Volt ott botrány, fenyegetés, válság, leleplezés és néhány olyan történet, amelyben a szereplők láthatóan minden józan megfontolás nélkül viselkedtek. A férfi ezek nagy részén átlapozott.

Kezdett belefáradni a sok túlzásba.

Aztán megjelent egy újabb cikk.

A cím pontosan azt állította, amit ő már évek óta gondolt.

Megnyitotta.

A szerző értelmes embernek látszott. A mondatok világosak voltak, az érvek meggyőzőek, a következtetések pedig szinte zavarba ejtően ismerősek.

A férfi elégedetten hátradőlt.

Végre valaki, aki nem hagyja magát manipulálni.

Ezúttal azért óvatos volt. Nem osztotta meg azonnal a cikket. Előbb meg akart bizonyosodni róla, hogy valóban megbízható.

Elolvasta a következő bekezdést is.

Abban is minden pontosan úgy szerepelt, ahogy ő gondolta.

A férfi megnyugodott.

Ennyi egyezés aligha lehetett véletlen.

Hozzászólások · 1Megosztás ↗

Megosztás

Hozzászólások

Hozzászólások betöltése…

Hozzászólások · 1Megosztás ↗

Kapcsolódó írások

Hatalom és társadalomA hízelgő, aki belülről dolgozikHatalom és társadalomDe mit adtak nekünk a rómaiak?Hatalom és társadalomA nyugalom kedvéért